Következő 5 cikk

Előző 5 cikk

super anxiety.		2012.09.22. 21:51
Ellie Goulding - Lights Mindig ez a bugyuta szorongás, bűntudat, szétfeszíthetetlen szorító láncolat. Elmebeteg érzések, gondolatok, szürreális fogalmak, vágyak...Bárcsak felállhatnék erről a székről és elkezdhetnék futni a végtelenbe, megállás nélkül azzal akire mindennél jobban vágyok, azzal akivel bárminél jobban szeretnék lenni. Rohanni céltalanul, szeretni szüntelenül, élni félelem nélkül. De nem lehet. Ez a négy fal olyan, mint egy gát. Nem enged teret nekem, a gondolataimnak. Be vagyok zárva akár egy madár a kalitkába. Mondják minden lehetséges, és ebben igazuk is van csak elfelejtik számításba venni azokat a dolgokat, amik egy ember számára lehetetlenek, mert a saját akadályai meggátolják a dolog meglépésében. Élmény volt ma a turisták átláthatatlan tömegében élvezni a kisföldalatti csodálatos, nyikorgó útvonalát.  "Szeretem", mikor az üvöltözés és a francia szavak halmaza órákig az incidens után is maradandó halláskárosodást okoz a fülemnek. A 2012-es ARC kiállítást másodjára láva is újabb boldog élmények sokasága landolt az elmentett emlékek között. Ezennel azonban kicsit családibbá tettük anyummal a programot és együtt nevettük végig a "Jókedvvel, bősségel" fogalmak által ihletett kiállítást. A délután további részében a Keleti pályaudvart övező aprócska utcákat jártuk körbe miközben az Astoria shopot kerestük, de valahogy nem sikerült megtalálni na majd máskor. Mi történt bennem tegnap óta? Megszűnt a csalódottságom vele kapcsolatban, újra visszatért a rendes kép, amit kialakítottam róla. Tegnap egy pillanatra elfelejtettem ki is ő. Elfelejtettem mit mondott, mit érez, mit tud és hogy milyen is a mi kapcsolatunk. Mintha ok nélkül hamis ábrándokat kergettem volna. Mielőtt kijelenteném, hogy jól ismerek valaki mást meg kell ismernem saját magam. Néhány dologhoz az életemben szükségem lenne valamire. Az élet 99% erőfeszítés és 1% szerencse. Igen az erőfeszítés megvolt, de az a kib*szott 1% valamiért elkerül. Nem mindenben természetesen, és nem vagyok elégedetlen azokkal a dolgokkal, amik a birtokomban vannak. Bárcsak valaki megmutatná nekem azt a bűvös helyet, ahol megtalálom ezt az 1%-ot, mert akkor azonnal felállnék és minden erőmmel azon lennék, hogy megtaláljam a szerencse forrását. Lenne egy új célom és új vágyam és tudnám, hogy olyan értékekkel lehetnék gazdagabb amik gigantikus változásokat idéznek elő az életemben. Újra akarom- újra küzdök, ELDÖNTÖTTEM! Nem adom fel, ő az enyém! Kell, mindennél jobban!! Meg lesz a szerencse megtalálom, felkutatom! És vele együtt a szerelmet is. Futni akarok, elfutni a világ elől. Hozzá. Elmenni vele bárhová. Fogni a kezét. Megszorítani erősen. El nem engedni. post end. "Egy zene közben soha nem a szövegre hanem a gondolataimra figyelek. Azért van szükségem rá, hogy megfesse az alapot. Én pedig ráírom a szöveget. "
Mit szólsz hozzá?

are you seriously desire this?		2012.09.21. 20:57
Azt hiszem a tegnapi nap alkalmával olvastam az egyik divatmagazin honlapján Axente Vanessa anyaügynökének beszámolóját a New Yorki divathét tapasztalatairól. Igaz más hallani egy ügynök szájából a történteket, mint egy modelléből, de szerintem akkor is elképsztő mit meg nem tesznek ezek a lányok csupán azért, hogy sikeresebbek legyenek. Eddig sem volt kérdés, hogy hogyan képesek ennyit fogyni, ilyen rövid idő alatt, de a cikk méginkább felnyitotta a szememet. Én a 13-14 éves kislányok helyében tényleg meggondolnám, hogy mit és hogyan jelentek ki a modellkedéssel kapcsolatban. Nem olyan biztonságos játék ez. Csupán azért, hogy minnél több fotózáson vegyél részt és ezáltal megdobd picit a népszerűségi indexedet nem hiszem, hogy "éhező" életmódot kellene folytatni. Igen, amikor egy 17-18 éves lány elhatározza, hogy "Na akkor én most modell leszek mindenáron!" akkor már azt mondom, hogy kell hogy legyen annyi esze ahhoz, hogy felmérje, hogy mivel is jár ez. Bár szerintem sokak csak azt hiszik, hogy mindez csak pár kép, pár ruha pár lépés. Mikor pedig a hosszas vár/gyakozás ellenére kapnak egy ajánlatot örülnek a fejüknek és közben képtelenek a szakmával járó veszélyeket felvázolni magukban. Nem mondom, hogy az én agyamban nem fordult már meg a gondolat, de valójában egy "üres" munkának tartom. Szeretem a modelleket, ismerek is egy csomót, sokaknak követem is a munkáját, de ez csak egyfajta hobby és nem rendes állás. Gondoljatok csak bele, mit fog majd csinálni mikor 20-30 év múlva már nem lesz pihe-puha-ránctalan bőre és nem lesz 40 kiló. Én nem azt mondom, hogy nem lehet kipróbálni, csak azért nem "árt" mellette valami, hogymondjam értelmiségi szakmát is elvégezni. Szóval, mivel nekem rendkívül tanulságos és érdekes volt a cikk veletek is szeretném megosztani. A Továbbra kattintva tovább olvashatjátok. „Péntek este érkeztem New Yorkba, Vani akkor már egy hete kint volt, hogy megkezdje élete első ottani divathetét. Béreltünk egy kis lakást East Village fölött. Őt a castingok előtt elvitte egy stylist vásárolni, hogy kicsit felfrissítsék a ruhatárát. Vettek is mindenféle fekete cuccot, na jó, volt egy sötétzöld, sötétkék és fehér darab is. Az ügynöksége (DNA) szerint, ha már Prada kampányarc Vanessa, akkor úgy is jelenjen meg a castingokon, mint aki Prada és Gucci ruhákban jár hétköznap is. Ez persze nem azt jelenti, hogy a legdrágább márkákat vásárolták össze, de nagyon ügyesen megoldották a dolgot klasszikus darabokkal..." Tovább…
Mit szólsz hozzá?

over and over.		2012.09.21. 18:40
Over And Over - Three Days Grace Visszatért a borongós hangulatom. Egyre inkább egy különleges érzés, gondolat kerít hatalmába, ami kezd "elfelejthetetlenné" válni. Szeretném szeretni. Szeretném megölelni, szeretném látni, szeretném hallgatni a szavait és közben mégsem. Ez egyszerűen borzalmas és nem tudom megfogalmazni a saját lelkemnek az érzéseimet. Égi borzalom! Ráadásul, hogy még tovább romoljon a napom matekból 1 pont híján 5-ös lett a röpdögám, de mégsem. Szerintem az osztálytársaim már majdnem kitettek a teremből a hosszan tartó káromkodásomat hallgatva. Egy idő után saját magamat szégyelltem. De minden szó amit kimondtam kikívánkozott belőlem. Nem szeretek káromkodni, de ilyen helyzetekben muszáj. A drága testnevelés óra alkalmával pedig jött a következő elem ami még szarabbá tette a napomat. Természetesen nem voltam a kislabdahajításra kapott jegyemen meglepődve, de azért most mondjátok azt, hogy az embert nem töri le egy rossz jegy. Minden rendben is ment addig, míg be nem fejeztük az ebédet. Valójában egy normális embernek nem esett volna rosszul nekem viszont borzalmasan esett, hogy szó szerint a saját osztálytársam mászott rá R.-re! A legjobb barátnőm! ezen túl majd kettesben fogok ebédelni vele, legalább addig is tudunk beszélgetni. Azt már nem is mondom, hogy elfelejtett megölelni, fogjuk rá, hogy elnézem neki a dolgot mert sietett a 8. órájára. Mégis rosszul esett. Nagyon furcsa érzés. Teljesen más mikor mostanában rá gondolok. Megváltozott minden. Szeretek a közelében lenni és szívem szerint nem engedném el. Az előző bejegyzésben említett "osztálytárs", aki kisfiús módszerekkel próbál behálózni úgy tűnik rendkívül aprócska lépésekben halad. Egyre többször dicsér meg milyen jól nézek ki. Ezzel ellentétben viszont a tegnapi bunkóságát nem fogom tudni elfelejteni. A rajz tanáromnak köszönhetően, aki egyre jobban megszeretteti velem a művészeteket megismerkedhettem egy különleges kiállítással. Sajnos már csak két napig tekinthető meg, de elterveztük anyával, hogy holnap elmegyünk megnézni, mert nekem nagyon tetszett és akár többször szívesen elámulnék a képek látványán és a szövegek olvasása közben. Szeptember 30-án a Budapesti Atlétikai Szövetség idén is megrendezi a "csodálatos" történelmi futóversenyét és annak ellenére, hogy a tavalyi évet kihagytam idén megyek. Természetesen R. is jön futni csak ő nem azon az útszakaszon fut, ahol én de sebaj, mert így is fogunk találkozni mindenképp. Elterveztem még tegnap, hogy ma benézek abba a butikba, de a délután történtek után inkább hanyagoltam az ötletet...Semmi kedvem sem volt a 20 perces villamosvárás után még elzötykölődni a Budai oldalra...Majd bepótolom jövő héten és akkor majd N. is jöhet velem. Kattog az óra közben egyre telnek a percek bennem pedig semmi nem változott és mégis. Egyszerűen olyan szorosan összefűzi a láncok szövedéke a testemet, amelyből képtelen vagyok szabadulni. Fogalmam sincs mit csináljak. Egyre inkább vágyok rá...vagy mégsem? Ezek az irreguláris gondolatok nem hagynak nyugodni. Elnézést kérek a bejegyzésem erősen "kavargó" mondataiért, de mivel az internetes blog szó szerint egy napló nem tükrözhet mást csak a fejemben jelenleg uralkodó állapotokat, amelyek ebben a minutumban egy ágyúktól durrogó, vérben fürdő hadtérhez hasonlíthatók. bye-bye. post end. I feel it everyday it's all the same It brings me down but I'm the one to blame I've tried everything to get away So here I go again Chasing you down again Why do I do this?
Mit szólsz hozzá?

inseparable souls.		2012.09.20. 21:33
WTF? Tudom, tudom, hogy már unjátok a folytonos érzelemnyilvánításokat, de egyszerűen összeforrt a lelkem vele. Hogy mi a történet folytatása? Valójában semmi...Megbeszéltük a dolgokat, de mégsem érzem úgy, hogy megtisztult volna a szívem és lelkem, mintha lenne valamilyen érzés ami még mindig bezárva ülne a szívemben.  Nem tudom mi ez és csak nyomja és nyomja a lelkemet. Folyamatosan ezen pörgetem az agyam és ötletem sincs mit tegyek. Egyre inkább azt veszem észre, hogy vágyok a társaságára, az ölelésére a szavaira. De nem a szerelmére! A kapcsolatunk során a második csaj jött be a képbe és én egyszer sem haragudtam érte, mert ő tudta majdnem kezdettől fogva, hogy mit várok kettőnktől. Semmi többet mint barátság. Nem borult meg ez a felépített láncolat, de nem érzem azt, hogy továbbra is olyan szorosan nyomna, mint eddig...Nem tudom mintha valami folyamatosan alakítaná a róla kialakított képemet. Kezd rosszul esni, amikor a másik csajjal van. És értitek én nem vagyok féltékeny. Ez hihetetlenül bonyolult. Ráadásul a "kedves" osztálytársam a járásunkat firtatta én meg kapásból rávágtam, hogy: NEM! Mindezek után a fejemhez vágott egy halom bunkóságot, természetesen nekem ami főleg lejött a dologból, hogy kisfiús módon próbálja meg kifejezni a féltékenységét. A tavalyi évben számos példát adott arra, hogy bejövök neki csak nem volt elég "vér a pucájában", hogy bevallja mi a f*sz van a szívében. Engem tavaly még mondhatom, hogy érdekelt is és eddig teljesen jó fejnek tartottam, de ez nagyot dobott a népszerűtlenségi skáláján nálam. Ezzel a lépésével elvágta maga alatt a képzeletbeli kötelet, ami a szakadék felett tartotta. Visszatérve az érzelmi hullámaim morajlásához, ma is együtt ebédeltünk  és természetesen pont akkor kajált a csaj is...Egyszerűen fel bírtam volna rugni amikor és ahogy R.-rel beszélgetett, mint egy tálcán kínált k*rva szó szerint. Ahogy megérintette a hátát, ahogy megszólította szóval áhh! Nem ilyet érdemel. Továbbra sem féltékeny vagyok csak féltem az ilyen hülye p*csáktól, hogy behálózzák aztán ledobják a földre. Alapjában véve nem ilyen személyiség csak bennem azért mégis megvan az a bizonyos "féltés" érzése, mert olyan emberről van szó a személyében aki nekem sokat jelent. Szóval egész egyszerűen kitéptem volna az ocsmány szőke haját a helyéről, aztán minimum 20szor megrugdostam volna, de legyen ennyi elég az agresszív gondolatokból. Nyugodjatok meg megvalósulni már nem fog. De fejben annyira jó lejátszani magamban ezeket a gondolatokat! :) Az ebéd után elmeséltem neki az esetet és az elköszönő ölelésén valami olyasmit éreztem amit eddig még soha ezelőtt tőle nem. Erősebben megszorított és én engedtem el hamarabb őt. Tudom, érzem, hogy hangzik, de higgyétek el nem olyan a kapcsolat amilyennek tűnik. Más részemről nagyon. Részéről? Nem tudom...és amit tudok az maradjon a mi titkunk. A két bejövő "tetszés" ellenére mindig visszajött hozzám és szerintem egy az inga pályájához hasonló utat kell most bejárnia. Tapasztalatlan még az új lánnyal kapcsolatban velem pedig hozzá képest túl tapasztal és nem mer otthagyni. Reménykedik, hogy megváltoztatom az érzéseimet. De nem. Vagyis nem hiszem, nem tudom... Na de, hogy legyen egy kis művészet és divat is a napban szeptember 28 és október 7-e között idén is megrendezik a Design Hetet, ahol a divatbemutatók, vásárok, kiállítások, koncertek mellett 20% kedvezménnyel vásárolhatsz számos vintage shopban. És yipp! a Szputnyikban a Retrokban valamint a Lovebug Vintageban és nem sorolom tovább még hány millió helyen vásárolhatsz.  Ennek a programsorozatnak a része lesz szeptember 29-én nyíló és október 17-ig nyitva tartó kiállítás, mely a "TIMLESS" vagyis időtlen címet kapta. " A Szputnyik shop szeretettel meghívjaa ’TIMELESS, fotókiállítás a vintage jegyében’ című időszakos kiállítás megnyitójára, ahol a vintage ruhák időtlen szépsége Heisler Zsófia és Krulik Marcell kép-párjain elevenedik meg. A kiállítást megnyitja: Szűcs Péter a Marie Claire főmunkatársa és a Fashion Issue főszerkesztője."- írja honlapján a Szputnyik a helyszín pedig Fogasház Kulturális Befogadótér 1073 Budapest, Akácfa utca 51. Én felkaptam a kiállítás hallatán a fejemet és egyre inkább tervezem, hogy október 12-13 körül ellátogatok, mert tényleg érdekel a témája és ha már ingyenes miért ne? Ajánlom nektek is! Mit várok a holnaptól? Minimum három ölelést, természetesen mindhármat tőle, kedves szavakat és, hogy a felfedezett second hand üzletben ne csalódjak de remélem nem fogok. post end. hasznos linkek a mai napi postomhoz: http://szputnyikshop.hu/ http://designhet.hu/program/20 http://zsofiaheisler.com/
Mit szólsz hozzá?

andthatswhoiam.3#		2012.09.17. 22:04
Mit szólsz hozzá?

Következő 5 cikk

Előző 5 cikk